2020. július 23., csütörtök

Feltétlenül nem a legjobb

Azzal, hogy már az ovo-vegetáriánusok táborát erősítem, megint változott kicsit a felállás. Nekem nem gond, ha egy étkezésnél csak köret és saláta jut. Ezért engem akkor sem túl nehéz élelmezni, ha (nagyon-nagyon-nagyon ritkán) vendégségbe megyek. Ha én főzök, mindig párolok még zöldséget is a köret és a saláta mellé, úgyhogy egy szavam se lehet, bőven elég ez is egy étkezésre.
De néha azért jó lenne egy olyan feltét, ami jó kis vasárnapi ebédekhez dukál, nem sül derékig olajban, nem vesz igénybe egy fél napot, amíg összepancsolom, szóval univerzális - és ovo-vegetáriánus, vagy éppen vegán.
A Pinteresten találtam egy csicseriborsó alapú vegán vagdalt elkészítéséről egy videót. Kalandoroknak való, ugyanis egyáltalán nem szerepel benne a hozzávalók menyisége, szóval maximum tippelni tudok a különféle apró, kicsi és nagyobb üvegtálkák űrtartalmára, amiket a videón látok. De egy lelkes (vagy épp elkeseredett) néző egy kommentben leírta a hozzávalók mennyiségét, csak épp elég szubjektívre sikeredett, így néhány összetevő elegáns könnyedséggel kimaradt.
Szóval nem volt más hátra, mentem a saját fejem után. És nem lett baj. Sőt, szerintem ez a vagdalt az egyik legfinomabb, amit valaha ettem. (Ezt nem úszom meg: sajnos az igazsághoz hozzátartozik, hogy apukám, aki becsülettel megeszi, amit elé rakunk, akármilyen bizarr is, kicsit erőltetett mosollyal rágta ezt a szerintem ámulatba ejtő fasírtot. Azt mondta, számára kicsit idegen ez az ízvilág... Igen, született diplomatával van dolgom. Habár tény, hogy rendkívül sokféle íz keveredik benn, sőt, valóságos támadás az ízlelőbimbók ellen, de megéri.)
Mielőtt nekikezdünk, jó, ha akad a konyhában egy turmixgép, de egy botmixer mindenképp.

Vegán csicseriborsó-vagdalt


Hozzávalók:

  • 2 csésze főtt csicseriborsó (üveges vagy konzerv)
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 1 sárgarépa
  • 1 mk fokhagymapor
  • 1 csésze zsemlemorzsa
  • 1/2 csésze darált lenmag
  • 1/2 csésze növényi tej vagy víz
  • 2 tk szójaszósz
  • 1 tk folyékony füst
  • 2 tk olívaolaj
  • 2 tk paradicsompüré
  • só, bors
A tetejére:
  • 4 ek paradicsompüré
  • 2 tk szójaszósz
  • 2 tk pirospaprika
  • 1 tk balzsamecet
  • 2 tk juharszirup
Ha turmixgéppel van dolgom, a hozzávalókat abba dobálom bele, de ha botmixer van kéznél, akkor egy nagyobb tálba teszem a hozzávalókat.
A sütőt 200 °C-ra előmelegítem. A csicseriborsót lecsepegtetem, és a turmixgépbe vagy egy nagy tálba szórom. Felkockázom apróra a hagymát, lereszelem a répát, és hozzáadom őket a csicseriborsóhoz. Ezután mehet bele az össze többi hozzávaló: a fokhagymapor, a zsemlemorzsa, a darált lenmag, a növényi tej vagy víz, a szójaszósz, a folyékony füst, az olívaolaj és a paradicsompüré. Végül sózom, borsozom. 
A turmixgépnél lezárom a tetejét, és néhányszor megnyomom a pulzálás gombot, hogy jól összekeveredjen az egész, kicsit megtörjön a csicseriborsó, de azért maradjon darabos a massza. Ha tálban készítem, jól összekeverem az egészet, majd a botmixerrel óvatosan bele-bele mixelek, hogy egy kicsit homogénebb legyen a massza, megtörjenek a csicseriborsók, de azért maradjon benne szép számmal egész is. A botmixeres verzió küzdelmes, mert folyamatosan kevergetni kell, hogy az alján lévő csicseriborsók is kapjanak egy kis mixelést, ráadásul néha ki kell kanalazni a botmixerből a pépet (persze szigorúan konnektorból kihúzott állapotában).
Mielőtt formába kanalaznám, megkóstolom, elég sós-e, mert most még javítható.
Megfogok egy nagyobb és hosszabb doboz alakú sütőformát, kiolajozom kissé, majd belevágok egy akkor darab sütőpapírt, ami megegyezik a doboz hosszával, és ha beleteszem, a hosszabb felén kilóg kb. 5-5 centire mindkét oldalon. Ez azért kell, hogy ha majd kész a vagdalt könnyen ki lehessen emelni a formából. A masszát belekanalazom a dobozba, és a kanállal jól letömörítem és lesimítom a tetejét. Mehet az egész 30 percre a sütőbe.
Ha megsült, kiveszem a sütőből, és elkészítem a tetejére valót. Egy kis tálban összekeverem a paradicsompürét, a szójaszószt, a pirospaprikát, a balzsamecetet és a juharszirupot, majd bekenem vele a vagdaltam tetejét. Ezután mehet vissza a sütőbe még 20 percre.
Ha kész, kiveszem a sütőből, kicsit hagyom hűlni, majd a sütőpapír segítségével óvatosan kiemelem a formából (a paradicsommáz a tetején ravaszul odasül a doboz oldalára, úgyhogy azt előbb késsel leválasztom, mielőtt derékba törném a vagdaltam karrierjét kiemelés közben...).
Ha kicsit hűlt, lehet is szeletelni. Persze legjobban akkor vágható, ha már teljesen hideg.

1 megjegyzés:

  1. Thank you for the enthusiasm and knowledge that the author has about various topics and for sharing them with us. Funds can easily be transferred from one tab to another, gambling online offers and giving real-money players in even more choice.

    VálaszTörlés