A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyszerű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyszerű. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 23., csütörtök

Feltétlenül nem a legjobb

Azzal, hogy már az ovo-vegetáriánusok táborát erősítem, megint változott kicsit a felállás. Nekem nem gond, ha egy étkezésnél csak köret és saláta jut. Ezért engem akkor sem túl nehéz élelmezni, ha (nagyon-nagyon-nagyon ritkán) vendégségbe megyek. Ha én főzök, mindig párolok még zöldséget is a köret és a saláta mellé, úgyhogy egy szavam se lehet, bőven elég ez is egy étkezésre.
De néha azért jó lenne egy olyan feltét, ami jó kis vasárnapi ebédekhez dukál, nem sül derékig olajban, nem vesz igénybe egy fél napot, amíg összepancsolom, szóval univerzális - és ovo-vegetáriánus, vagy éppen vegán.
A Pinteresten találtam egy csicseriborsó alapú vegán vagdalt elkészítéséről egy videót. Kalandoroknak való, ugyanis egyáltalán nem szerepel benne a hozzávalók menyisége, szóval maximum tippelni tudok a különféle apró, kicsi és nagyobb üvegtálkák űrtartalmára, amiket a videón látok. De egy lelkes (vagy épp elkeseredett) néző egy kommentben leírta a hozzávalók mennyiségét, csak épp elég szubjektívre sikeredett, így néhány összetevő elegáns könnyedséggel kimaradt.
Szóval nem volt más hátra, mentem a saját fejem után. És nem lett baj. Sőt, szerintem ez a vagdalt az egyik legfinomabb, amit valaha ettem. (Ezt nem úszom meg: sajnos az igazsághoz hozzátartozik, hogy apukám, aki becsülettel megeszi, amit elé rakunk, akármilyen bizarr is, kicsit erőltetett mosollyal rágta ezt a szerintem ámulatba ejtő fasírtot. Azt mondta, számára kicsit idegen ez az ízvilág... Igen, született diplomatával van dolgom. Habár tény, hogy rendkívül sokféle íz keveredik benn, sőt, valóságos támadás az ízlelőbimbók ellen, de megéri.)
Mielőtt nekikezdünk, jó, ha akad a konyhában egy turmixgép, de egy botmixer mindenképp.

Vegán csicseriborsó-vagdalt


Hozzávalók:

  • 2 csésze főtt csicseriborsó (üveges vagy konzerv)
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 1 sárgarépa
  • 1 mk fokhagymapor
  • 1 csésze zsemlemorzsa
  • 1/2 csésze darált lenmag
  • 1/2 csésze növényi tej vagy víz
  • 2 tk szójaszósz
  • 1 tk folyékony füst
  • 2 tk olívaolaj
  • 2 tk paradicsompüré
  • só, bors
A tetejére:
  • 4 ek paradicsompüré
  • 2 tk szójaszósz
  • 2 tk pirospaprika
  • 1 tk balzsamecet
  • 2 tk juharszirup
Ha turmixgéppel van dolgom, a hozzávalókat abba dobálom bele, de ha botmixer van kéznél, akkor egy nagyobb tálba teszem a hozzávalókat.
A sütőt 200 °C-ra előmelegítem. A csicseriborsót lecsepegtetem, és a turmixgépbe vagy egy nagy tálba szórom. Felkockázom apróra a hagymát, lereszelem a répát, és hozzáadom őket a csicseriborsóhoz. Ezután mehet bele az össze többi hozzávaló: a fokhagymapor, a zsemlemorzsa, a darált lenmag, a növényi tej vagy víz, a szójaszósz, a folyékony füst, az olívaolaj és a paradicsompüré. Végül sózom, borsozom. 
A turmixgépnél lezárom a tetejét, és néhányszor megnyomom a pulzálás gombot, hogy jól összekeveredjen az egész, kicsit megtörjön a csicseriborsó, de azért maradjon darabos a massza. Ha tálban készítem, jól összekeverem az egészet, majd a botmixerrel óvatosan bele-bele mixelek, hogy egy kicsit homogénebb legyen a massza, megtörjenek a csicseriborsók, de azért maradjon benne szép számmal egész is. A botmixeres verzió küzdelmes, mert folyamatosan kevergetni kell, hogy az alján lévő csicseriborsók is kapjanak egy kis mixelést, ráadásul néha ki kell kanalazni a botmixerből a pépet (persze szigorúan konnektorból kihúzott állapotában).
Mielőtt formába kanalaznám, megkóstolom, elég sós-e, mert most még javítható.
Megfogok egy nagyobb és hosszabb doboz alakú sütőformát, kiolajozom kissé, majd belevágok egy akkor darab sütőpapírt, ami megegyezik a doboz hosszával, és ha beleteszem, a hosszabb felén kilóg kb. 5-5 centire mindkét oldalon. Ez azért kell, hogy ha majd kész a vagdalt könnyen ki lehessen emelni a formából. A masszát belekanalazom a dobozba, és a kanállal jól letömörítem és lesimítom a tetejét. Mehet az egész 30 percre a sütőbe.
Ha megsült, kiveszem a sütőből, és elkészítem a tetejére valót. Egy kis tálban összekeverem a paradicsompürét, a szójaszószt, a pirospaprikát, a balzsamecetet és a juharszirupot, majd bekenem vele a vagdaltam tetejét. Ezután mehet vissza a sütőbe még 20 percre.
Ha kész, kiveszem a sütőből, kicsit hagyom hűlni, majd a sütőpapír segítségével óvatosan kiemelem a formából (a paradicsommáz a tetején ravaszul odasül a doboz oldalára, úgyhogy azt előbb késsel leválasztom, mielőtt derékba törném a vagdaltam karrierjét kiemelés közben...).
Ha kicsit hűlt, lehet is szeletelni. Persze legjobban akkor vágható, ha már teljesen hideg.

2017. szeptember 23., szombat

Ropogós észak

Ezt a receptet anyukám találta az interneten, és nagyon hamar a család kedvence lett. Egy finn lánytól származik, aki bele sem merek gondolni, hányszor csuklott már azóta, hogy hozzánk került ez a tökéletes, mindig ropogós, egészséges keksz, amiből mindig dupla adagot kell sütnöm...
Ez úton is köszönöm neki ezt a receptet, amit azóta kicsit a saját képünkre formáltunk.
Itt találjátok meg a lányzót: http://ihankaikkikotona.blogspot.hu/
Finn keksz

Hozzávalók:
  • 50g vaj (!)
  • 1 dl barnacukor (!)
  • kb. 1 dl tönkölyliszt (vagy bármiféle teljes kiőrlésű)
  • 2 dl zabpehely
  • 1/2 cs sütőpor
  • 1 tk fahéj
  • 1 kk őrölt gyömbér
  • 1 kk őrölt szegfűszeg
  • 1 tojás
A vajat felolvasztom, félreteszem kicsit hűlni. Egy tálban összekeverem a cukrot, a lisztet, a zabpelyhet, a sütőport és a fűszereket. Végül hozzáadom a tojást, majd az olvasztott vajat. Az egészet jól összekeverem, és kb. 10 percig hagyom állni.
A sütőt 200 °C-ra előmelegítem. Egy tepsibe szilikonlapot teszek, és a tésztából kb. fél evőkanálnyi kis halmokat teszek egymás mellé. Túlságosan nem kell lelapítani a halmocskákat, és túl közel sem jó rakni, mert sülés közben terpeszkednek és lapulnak maguktól is (egy 40x35-ös tepsiben maximum 20 fér el).
A tepsit a forró sütőbe tolom, ahol addig sütöm a kekszeket, míg szép barnák nem lesznek. Ha kész, kiveszem a tepsit, és kicsit hagyom hűlni, hogy szilárduljanak, majd egy spatulával szépen lepattintom őket a szilikonlapról. Ha kihűlt, mehet dobozba.

2016. augusztus 15., hétfő

Lustaság fél egészség

Nem ez a mottóm, az fix. De van, amikor jó kicsit kikukkantani a mókuskerékből, és beleszippantani abba, hogy csinálják azok, akik.. nos hát..., félig egészségesek...
Ez a sütemény maga a lustaság, a kényelmes élet megtestesítője. Igen, van, ahol úgy is hívják, hogy a lusta asszony sütije. Kulturáltabb megfogalmazás szerint bólyi túrós névre hallgat. Bárhogy nevezik is, a recept egy igazi főnyeremény.

Lusta túróslepény
Hozzávalók
  • 100 g margarin
  • 200g liszt
  • 220g porcukor (15 ek Süssili)
  • 1/2 cs sütőpor
  • 500 g túró
  • 1 cs vaníliáscukor
  • 7 dl tej
  • 2 tojás
  • pár csepp vaníliaaroma

A sütőt előmelegítem 175 °C-ra. Egy kb. 20x40 cm-es tepsit kivajazok a margarin felével. Igen, valóban sok, épp addigra leszek kész vele, mire leszakad a karom.
Egy nagyobb tálban alaposan összekeverem a lisztet, a cukrot (vagy édesítőport) és a sütőport, majd a keverék felét egyenletesen belehintem a kivajazott tepsibe. Erre rámorzsolom a túrót, megszórom a vaníliáscukorral, majd szépen egyenletesen ráhintem a maradék lisztes keveréket. A margarin másik felét szépen rávagdosom a tetejére, nagyjából egyenletesen elosztva.
A tojásokat kissé felverem, majd hozzáöntöm a tejet, és az egészet ízesítem egy kis vaníliával. Az öntetet szépen ráöntöm a "tésztára", úgy, hogy lehetőleg mindenhol befedje. Ha kis foltocskák maradnak, az sem baj.
Ügyesen egyensúlyozva beteszem a sütőbe, és addig sütöm, míg szép, aranybarna színe lesz.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eredetileg a receptben csak 3, 5 dl tej szerepel, de nagyanyám mondta, hogy öntsem bátran a tejet, mert az nem lesz elég. Így hát menet közben annyira felbátorodtam, hogy ma már a dupláját használom, de azért, mert én úgy szeretem, ha nagyon lágy, szinte felfújt-szerű az állaga.
Az eredeti receptben szerepel mazsola is, amit a túróra kell hinteni. De múltkor nem volt itthon mazsolám, és annyira finom volt nélküle is (arról nem is beszélve, hogy mennyien nem szeretik), hogy nem hiányoltam belőle azóta sem.
Érdemes lehet kipróbálni az eredeti arányokkal is, mert ízlések és pofonok, és az én variációm tényleg elég lágy, de langyosan, ilyen zuzorkásan, így csodálatos!!!

Nyáridő

Nem szeretem a nyarat. Mindig ámulattal hallgattam, amikor valaki arról beszélt, hogy milyen csodajó dolog a forró nyár, a napozás, a pancsi. Ha választhatnék, inkább a ködös Albion. Na de ez van, ott kell virágozni, ahova ültettek...
A nagy melegben sokszor megakad a lemez, és újra meg újra ugyanazokat az ételeket készítem. Egyszerűek, rutinból mennek és megunhatatlanul finomak. Most ezekből mutatok be párat.
A szívem csücske a leveles tészta. Egyszerűen maga a csoda! Édesen, sósan, csavarva, tekerve, töltve és megkenve, ropogósan és puhán, egyszóval BÁRHOGYAN! Nagyon szeretem az Aldi fagyasztott levelestésztáját. Praktikus, hogy hat lapocska van benne, könnyű vele tervezni, számolni, dolgozni, ha Kakaós csigáról vagy Fokhagymás csigáról, Almás-karamellás párnácskáról vagy pedig Fűszeres csavart rúdról van szó. A másik variáció az Auchan gondozásában megjelenő egy darab (szintén 500 grammos) vaskos, fagyos leveleslap, amit a Sajtos croissant-hoz vagy a Hagymás-sajtos burgonyalepényhez használok.
Íme a leveles-sorozat egyik szereplője, ez a tökéletes sós vendégváró.

Fokhagymás csiga

Hozzávalók
  • 1 csomag fagyasztott leveles tészta (6 lapos)
  • 3 ek margarin
  • 1 csapott tk só
  • 1 csapott tk fokhagymapor
  • 100 g reszelt sajt
  • 1 tojás a tetejére

A sütőt előmelegítem kb. 190 °C-ra. A margarint habosra keverem a sóval és a fokhagymaporral, majd belekeverem a reszelt sajt felét.
A felengedett levelestésztát szétszedem lapjaira, és a fokhagymás krémet elosztom kb. hat részre. Minden lapot megkenek a krémmel úgy, hogy az egyik rövidebb oldal szélén kimaradjon 2 cm, hogy mikor tekerem, ne másszon ki a töltelék. A rövidebb oldaltól tekerem őket fel, majd a találkozásnál kicsit összecsipkedem a tésztával a szélét, hogy ne tekeredjen nagyon ki sütés közben. A feltekert kis rudakat 4 részre vágom, és szilikonos sütőlapra fektetem a csigákat. A tojást felverem, és megkenem a csigák tetejét és az oldalát is, amennyire lehet. Végül megszórom a tetejüket a megmaradt sajttal, és röpülnek a sütőbe, míg szép pirosak nem lesznek.

Kekszekhez vajat vagy kókuszzsírt, más süteményekhez kockamargarint, a maszatolós krémekhez, mint ez is, valamilyen teljesen egyszerű, mezei kenhető margarint használok, mert sokkal könnyebb vele dolgozni.

2016. február 19., péntek

Hétvégi gondtalanság

Minden hétvégi főzőcske olyan jó érzés. Legalábbis, amíg tervezi az ember: Igen, 8-kor, de legkésőbb 9-kor mindenképp felkelek, és sitty-sutty feldobom főni a levest, aztán valami jó kis reggeli, de nem ám a hétköznapi "te jó ég, 11 óra, és még nem ettem egy falatot sem", aztán hamar egy sütemény, mert anélkül nem ebéd az ebéd, főleg nem hétvégén, aztán gyorsan nekilátok valami "főfogásnak", azért utoljára, hogy minden friss és meleg legyen, aztán jaj, de jó, ma dél és egy között leülünk enni, aztán gyorsan elpakolok, aztán egy kávé, és délután - hát délután bármi lehet: lazíthatok, eltehetem a félig már elpárolgott, ősszel beszerzett almákat kompótnak, de akár szundikálhatok is. Hát igen, ilyen egy ideális hétvége.
Ez pedig a reális hétvége: Uramisten, fél 11?!, gyorsan egy kávét, ó, de klassz, a macska rápisilt a fürdőszobaszőnyegre, bedobom a gépbe, ja, nem, tegnap este nem teregettem ki, gyorsan megiszom a maradék kávét (de jó hideg), negyed tizenkettő, gyorsan a levest, biztos süssek valamit? igen, megint krumpli lesz, az gyorsan megvan, na jó, megsütöm a sütemény is, most már úgyis mindegy, fél három előtt nem eszünk, ebéd!!!, aztán félálomban bepakolom a mosogatógépet, megint egy kávé, kiteregetek, végre berakom a szőnyeget, ó, néhány órai munkám maradt a hétről, remélem az esti film előtt végzek, nem, mindegy, már úgyis láttam, de a végét jó volt újra megnézni.
Hát igen. Az esetek többségében ez a helyzet, de azért van, amikor nem. Bárhogy is, ez a sütemény az ilyen napokba is belefér.
Ezt a piskótatorta-alapot anyukám ötgyerekes barátnőjétől tanultam, ahol szempont a mérsékelt költség és a gyorsaság, úgyhogy ez a tortaalap minden szempontból tökéletes. Köszönöm, Eri! A rávaló pedig szabadon variálható. Én nagyon szeretem ezt a változatot, mindenféle gyümölccsel.

Epres-túrós piskótatorta

Hozzávalók:
A tészta
  • 16 dkg liszt
  • 1/2 cs sütőpor
  • 12 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 12 dkg margarin
  • 1 kispoharas joghurt
  • 1 ek reszelt citromhéj
A krém
  • 50 dkg túró
  • 1 kis dobozos habtejszín
  • cukor
  • vaníliaaroma
  • 2 nagy marék gyümölcs
A sütőt 170 °C-ra előmelegítem. A margarint megolvasztom. Egy ecsettel annyit veszek ki belőle, amennyivel a tortaformát kikenem.
A cukrot (vagy édesítőszert, én Süssina vagy Pötyi port használok, abból 1 ek kb. 1, 5 dkg cukornak felel meg) habosra keverem a tojással, hozzáadom a margarint, a joghurtot és a citromhéjat, és szép egynemű krémmé keverem. A lisztet összeszitálom a sütőporral, és mehet a tojásos krémhez. A tésztát alaposan összekeverem. A kivajazott gyümölcstorta-formát meghintem zsemlemorzsával, és egy kanállal szépen belesimítom a tésztát. Mivel a massza viszonylag sűrű, óvatosan kenem szét a formában, hogy ne szedjem le róla a morzsát.
A formát sütőbe tolom, és kb. 50 perc alatt megsütöm. Ha kész, kiborítom a formából, és rácsra teszem. Míg hűl, elkészítem a krémet.
A tejszínt egy csipet cukorral kemény habbá verem. A túrót egy nagyobb tálban összekeverem a tetszőleges mennyiségű cukorral, a vaníliaaromával, majd hozzáadom a felvert tejszínt is. Az egész krémet alaposan kikeverem, és a kihűlt tortaalapra halmozom. Jó nagy kupac lesz, de így van rendjén. Végül a megmosott és feldarabolt gyümölcsöt a tetejére pakolom, és kész is!

2015. július 29., szerda

Egy boldog reggel

Amikor reggelente lebódulok a konyhába, kitapogatom a kannát és felteszem a vizet a kávéhoz. Miután félálomban megiszom a felét, jön a kérdés: Mi legyen a reggeli? Van, amikor a kávé másik fele nyer. De amikor kevésbé döcögős a kezdet, és már reggel kedvem van konyházni, jönnek ezek a tüneményes picike palacsintafalatok.
 
Mini palacsinták
 
Hozzávalók:
  • 120 g liszt
  • 1 kk sütőpor
  • 2 kk cukor
  • 1 tojás
  • 1 ek olvasztott vaj
  • 1, 5 dl tej
  • 4 kk olaj
 
A lisztet egy tálba szitálom, majd hozzáadom a többi hozzávalót, és kézi habverővel meglehetősen sűrű, sima palacsintatésztává keverem. Egy vastagabb aljú serpenyőt nagyon vékonyan kiolajozok, és felteszem a tűzhelyre melegedni. Ha már elég meleg, egy evőkanállal kb. 4-5 kicsi palacsintát csurgatok bele, amit vastagabbra hagyok, mint egy szokványos palacsinta. Közepes lángon nagyjából 2 percig sütöm, aztán megfordítom őket, és még 1 percet sütöm a másik felét is.
Kb. 14-16 palacsinta lesz belőle.
 
Lekvárral és tejszínhabbal tálalom.

Segítség? Elfogadom!

Hajlamos vagyok úgy gondolkodni, hogy valami vagy fekete vagy fehér (leginkább fekete...). Ily módon a főzőcskével is úgy vagyok, hogy ha már főzök, az a biztos, ha én állítom össze a dolgokat, és nem előre bekevert/kikevert ezt meg azt veszek, akkor sem, ha segítség, hogy gyorsabban elkészüljek. De az ATAISZ névre hallgató termékcsalád meggyőzött. Bioboltokban kapható, és sok jó tulajdonsággal rendelkezik: 1. hazai forgalmazású; 2. nagyon jó az ára; 3. természetes, mindenmentes; 4. bő a termékválaszték. Több típusú termékük van: a reggeli zabkásától az olajokon át egészen a sós és édes tésztafélékig. Most a Lepények család egyik tagját, a Pizzatészta alap - fokhagymás sütnivalót mutatom be. Ezt én kis lepénykéknek készítem el, mert a tökéletes pizzatészta azért mégiscsak az, amit én keverek ki - Stahl Judit útmutatásait gondosan követve. Egyszer majd bővebben arról is.
 
Fokhagymás lepénykék
 
Hozzávalók:
  • 1 cs (500 g) ATAISZ Pizzatészta-alap fokhagymás
  • 2, 5 dkg élesztő
  • 1 kk cukor
  • 3 dl langyos víz
  • 1 ek olaj
  • só, bors
  • szárított bazsalikom
 
Az élesztőt a cukorra a langyos vízben felfuttatom. Egy nagy tálba szórom a Pizzatészta-alapot, hozzáadom az olajat és végül a felfuttatott élesztőt. Egy kés élével összekeverem morzsásra, majd kézzel összegyúrom. Letakarom egy tiszta konyharuhával, 30-40 percig hagyom kelni.
A sütőt 200 °C-ra előmelegítem. A tésztából lisztes kézzel egy maréknyit kiveszek, és széthúzogatom, hogy kis lepény legyen belőle. Vékonyan kiolajozott sütőlapra teszem a lepénykéket, megszórom őket sóval, borssal, bazsalikommal, és röpülnek a  sütőbe kb. 10-12 percre.

Ropogós és fűszeres

A most következő recept tökéletesen alkalmas a vendégvárásra vagy épp vendégeskedésre. Első blikkre nachos-ként aposztrofálják, de neeem, semmi nachos. Maximum az érzet, de az íze semmiképp. És amellett, hogy finom, mutatós is.
 
Pizza ízű kréker
 
Hozzávalók:
  • 250 g liszt
  • 50 g zsemlemorzsa
  • 50 g parmezán
  • 4 ek sűrített paradicsom
  • 1 dl buborékos ásványvíz
  • 4 ek olaj
  • 1 tk oregánó
  • 1 mk szódabikarbóna
  • só és bors
 
Külön összekeverem a száraz és külön a nedves hozzávalókat, majd a nedveshez adom a szárazat. Először egy kés élével morzsásra keverem, majd kézzel rugalmas tésztát gyúrok belőle. Fóliával letakarom az illatos narancsszínű tésztát, és 30 percre hűtőbe teszem.
A sütőt 180 °C-ra előmelegítem. A tésztát kb. 4 részre bucira, mert így könnyebb lesz vele dolgozni. Lisztezett felületen 2-3 milliméteresre nyújtom a bucikat, és derelyeszaggatóval csinos háromszögeket kanyarítok belőle. Vékonyan kiolajozott tepsire teszem őket, viszonylag közel egymáshoz, mert nem nagyon nőnek meg sülés közben. Kb. 15-20 percig sütöm, de folyamatosan figyelek rá, mert a ha túl vékony a tészta, hamar odakap.
 
Ehhez a ropogtatnivalóhoz mindig készítek mártogatóst is. Ez igazán nem nagy ügy: egy papírdobozos natúr paradicsompürét sóval, borssal, fokhagymaporral, friss bazsalikommal, rozmaringgal és oregánóval ízlés szerint összekevergetek, és már kész is!

2015. július 26., vasárnap

A nagy Ő

Ha az ember rátalál az igazira, az olyan, mintha végre a helyére döccenne. Talán erre mondják, hogy sínen van. Hát én így voltam ezzel a zsömlével. Ez egy szénhidrátcsökkentett-csodarecept, amit anya talált az interneten, sajnos nem tudom, hol - de a hölgynek, aki ezt megosztotta, örök hálám.
Nem egy klasszikus, fényesre lakozott zsömlerecept, de rendkívül finom és rendkívül gyors. Mi kell még?!
A(!) zsömle
Hozzávalók:
  • 200 g fehér tönkölyliszt
  • 150 g teljeskiőrlésű liszt
  • 100 g zabpehely
  • 2 kk barnacukor
  • 2-3 kk só
  • 1 cs (7g) szárított élesztő
  • 4 dl langyos víz
  • 1 ek olaj
A lisztet átszitálom egy nagy tálba, és a többi hozzávalót hozzáöntöm. Egy kés élével összedolgozom. Akkor jó, ha olyan az állaga, mint egy sűrűbb nokedlinak. Az egészet letakarom egy tiszta konyharuhával, és kb. egy órát kelesztem.
A sütűt 200 °C-ra előmelegítem. Egy nagy tepsit vékonyan kiolajozok, és egy evőkanál segítségével kb. 10-12 zsömlehalmot kanalazok rá. A tetejüket megszórom liszttel, egy csipet sóval és frissen őrölt borssal vagy római köménnyel. Addig sütöm, míg szép barnák nem lesznek a zsömlék.
Frissen, forrón, vajjal... Hmmm...

A nyár igazi íze

Ha nyár, akkor kovászos uborka! Nagyon szeretem azt a kellemesen savanykás, jó sós, ropogós savanyúságot. Akárhonnan nézem, a nagyanyám receptje a legjobb. Ezt az is bizonyítja, hogy a csupán 10 éve vidéken élő mamámtól kérik ezt a receptet az amúgy páratlanul jól sütő-főző, zavarba ejtően praktikus és kreatív falusi mámikák.
 
Kovászos uborka
 
Hozzávalók (kb. egy 5 literes üveghez):
  • 3 kg kovászolni való uborka
  • 1-1, 5 púpos ek só
  • 2 liter langyos víz
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 2-3 szál kapor
  • 1 szelet pirított kenyér
 
Az uborkát alaposan megmosom, és (ha igazi falusi) egy teljesen új mosogatószivaccsal ledörzsölöm róla a kis szőröket. Újból leöblítem őket. Minden uborka mindkét végét levágom, hogy ne legyen keserű, és kereszt alakban, hosszában, majdnem az uborka feléig bevágom, szintén mindkét oldalról. Az így előkészített uborkákat szép szorosan egymás mellé állítva belepakolom egy előzőleg alaposan, mosogatószerrel kimosott és forró vízzel elöblített 5 literes befőttesüvegbe. Ha mind bent vannak, közéjük dobálom a megtisztított fokhagymagerezdeket és a kaporszárakat. Amikor mindennel elkészültem, a langyos vízbe keverem a sót, és leöntöm vele az uborkát úgy, hogy ellepje.
A kenyérszeletet megpirítom, és óvatosan betuszkolom az üveg (ilyenkor túl szűknek bizonyuló) száján. Az üveg tetejére egy csészealjat teszek, arra pedig egy nagyobb követ, és mehet ki a teraszra e virágállványra a muskátlik közé. A jó meleg napsütésben 2-3 napa alatt beérik.
Ha kész, fogóval kiveszem az üvegből az uborkákat, leöblítem őket, és vagy egy másik kimosott üvegbe, vagy műanyag, zárható ételtároló dobozba teszem. A levét textilen átszűröm, és felöntöm vele az uborkákat. Hűtőben pár hétig eláll.
 
Fontos rendszeresen ellenőrizni az érő uborkát, mert a kenyér hamar penészedni kezdhet. Akkor jó, ha az üde fűzöld színből átvált kellemes olívzöldre az uborkák színe, a leve pedig bemattul.
Idén először elkészítettem a téliesített változatot is. Mikor az uborkákat kiveszem, lemosom, akkor forró vízzel átmosott-öblíttet, kisebb üvegekbe állítom őket, és egy vízzel félig lévő tepsibe rakom az üvegeket, majd tepsistül felrakom a tűzhelyre. Addig forralom, míg a víz zubogni kezd, az uborkák színe pedig megint élénkebb lesz. Eközben a kovászos levet szintén textilen átszűröm, és egy lábosban felforralom. Ha kész, rámerem az üvegekbe rakott uborkákra.
Az üvegek tetejére celofánt teszek, majd rácsavarom a tetejüket. Ha kihűltek, szépen kicsinosítom és felcímkézem az üvegeket.
Ez volt az első alkalom, hogy így is raktam el kovászos uborkát. A saját fejem után mentem, nem tudom, mennyire működik. Majd referálok.

Hűvösebb napokra

Olyan régen írtam már bejegyzést, és azóta annyira sok mindent készítettem, hogy nem is tudom, mivel kezdjem a sort. Mivel most hűvösebb nap van, ezt az inkább kicsit őszi, de családi klasszikus, Rózsi mamaféle meggyes vagy épp cseresznyés lepénykét osztom meg.
 
Meggyeslepény
 
Hozzávalók:
  • 250 g teljes kiőrlésű liszt
  • 250 g fehér tönkölyliszt
  • 1 tojás
  • csipet só
  • fél kocka élesztő
  • 100 g olvasztott margarin
  • 3 dl tej
  • 6 db mokkacukor
  • meggy
  • kristálycukor/Pötyi
 
Egy kis tejben  mokkacukorral felfuttatom az élesztőt. Beleöntöm az átszitált lisztbe, hozzáadom a csipet sót, az olvasztott margarint és a többi tejet. Egy tepsit vagy tortaformát kivajazok, kilisztezek, majd egyenletesen eloszlatom benne a tésztát. A tetejére tetszőleges mennyiségű meggyet szórok. Ezeket a kis meggyeket jó alaposan belenyomkodom a tésztába. Addig hagyom kelni, míg jó magasra nem nő, és a meggyek bele nem süppednek az illatos kelt tésztába.
A sütőt 180 °C-ra előmelegítem, és mielőtt betolom atésztát sülni, megszórom a kristálycukorral vagy az édesítőszerrel. Mehet rá bőven, mert maga a tészta egyáltalán nem édes. Addig sütöm, míg szép aranybarna nem lesz.
 
A tetejére mehet egy kis fahéj is, jót tesz neki. Mivel az egész tészta nem túl édes, ez inkább uzsonnakalács, vajjal, lekvárral és tejeskávéval körítve.
 

2015. június 3., szerda

Könnyű nyári ebéd

A cukkíni egy jó dolog. Olyan, mint az uborka, de azzal, hogy süthető, mégiscsak több. Most egy nagyon egyszerű kis receptet írok le, ami gyorsan elkészül, és könnyű a gyomornak is.

Nyári cukkíniebéd

Hozzávalók:
  • 1 db szép zöld cukkíni
  • 1 tojás
  • 1, 5 dl tej
  • 2 ek liszt
  • reszelt sajt
  • fokhagymapor, olaj
  • só, bors

A sütőt 180 °C-ra előmelegítem. A cukkínit megmosom, megtörölgetem, és kb. 0, 5 cm-es szeletekre vágom. Egy kb. 20 x 20-as szögletes sütőformát vékonyan kiolajozok, és a cukkíniszeleteket két sorba, egymásra pakolom, méghozzá így: az első sort lerakom, azt megsózom, megborsozom, és meghintem egy kis fokhagymaporral. A cukkíni másik felét rápakolom az elsőre, és ugyanígy fűszerezem.
A tojást simára keverem a tejjel és a liszttel, egy kicsit megsózom, és meglocsolom vele a szeletelt, fűszeres zöldséget. Tetszőleges mennyiségű reszelt sajttal megszórom a tetejét, majd beteszem a sütőbe. Addig sütöm, míg szép, aranybarna színűre pirul rajta a sajt.

Köretnek vajon megpárolok zöldborsót és bébirépát egy kis sóval és fokhagymaporral.

2015. február 10., kedd

Ó, azok a 90-es évek!

Számomra a leginkább nosztalgikus, harmonikus és élhető időszak a 90-es évekre tehető. Szerettem, hogy az IKEA valódi, fából készült bútorokat gyártott; hogy kuriózum volt minden, ami nyugatabbról jött; hogy barnára festett faablakos, fehér kőporos házak vettek körül. Szerettem a Titkos kert-et, a Mesemondó-t, a fűrészporos tapétát. Szerettem a "Zambellit", ami mindezeket megtestesítette. Szerettem, ahogy anya és Edit gyűjtögették az újságból kiollózott (német nyelvű) recepteket, amik valahogy mindig finomabbak voltak, mint bármi itthoni.
Ez az érzés kerített hatalmába, amikor a legkedvesebb német nyelvű lakberendezési újságomból fordítottam és sütöttem meg ezt a receptet.
Íme:
 
Almás morzsatorta
 
Hozzávalók:
  • 800g alma
  • 3 ek cukor
  • 1 ek vaníliáscukor
  • fél citrom leve
  • 150 g liszt
  • 100 g őrölt mandula vagy dió
  • 75 g porcukor
  • 125 g vaj
 
A sütőt 180 °C-ra előmelegítem. Egy tetszőleges sütőformát kivajazok (ez lehet több kisebb szuflés forma is, így több külön adagot lehet készíteni). Az almát meghámozom, negyedelem, kimagozom, majd apróra felkockázom. A cukorral, vaníliáscukorral és a citromlével összekeverem, és a kivajazott sütőformába terítem.
A morzsához összegyúrom a lisztet, a mandulát vagy diót, a porcukrot és a vajat, majd a két tenyerem közt rámorzsálom a tésztát az almára. Ha túl puha a  tészta, vagy behűtöm kicsit, vagy úgy csipkedem az almára, mint amikor csipetkét készítek. A tésztamorzsát szép egyenletesen eloszlatom az almán, majd az egészet betolom a sütőbe, és 25-30 perc alatt megsütöm.
Ha langyosra hűlt, meghintem porcukorral. Tejszínhab vagy vanília fagylalt illik hozzá.
 

2014. október 8., szerda

Tökévszak

Így októberben a csapból is tök folyik. Hamarosan a mi városunkban is lesz a kispiacon tök nap. Majd meglátjuk.
Nem hiszem, hogy van, akinek nagy titkot áruk el azzal, ha most idebiggyesztem a sütőtök sütésének receptjét. De olyan szépen sikerült ez a két fotó, hogy inkább körítek hozzá egy receptet...
 
Sütőtök
 
Hozzávalók:
  • 1 szép sütőtök
  • 1 pohár víz
  • alufólia
 
Hát igen, nem egy nagy durr. Szóval a tököt szép darabokra vágom (a képen japán sütőtök szerepel), és egy alufóliával kibélelt tepsibe teszem. Én nem szoktam kivenni a magokat, mert ha jól átsütöm, akkor a tök finom krémes lesz, a mag pedig jó ropogós, és azért igazán kár lenne, ha kidobnám.
A tökdarabok alá löttyintek annyi vizet, hogy kb. 0,5 cm magasan elterüljön a tepsiben. Így hamarabb párolódik, és az alufólia abban is segít, hogy ne ragadjon le a tökből kisülő ragacs.
Kb. 170 °C-on addig sütöm, míg a tök húsa kicsit ráncos lesz, a mag pedig szépen megpirul.

2014. július 11., péntek

A változatosság gyönyörködtet?

Minden bizonnyal van, amikor igen. De az élet csupa meglepetés, és nem mindig a legkellemesebb. Ilyen "ajándék" az életmódváltás is. Legalábbis szerintem. Egyszer azt olvastam, hogy az életben csak az a tény elviselhetetlen, hogy semmi sem elviselhetetlen. Lehet. Így hát, ha váltani kell, vigasztaljon az a tudat, hogy majd csak hozzászokunk.
Ezért is született meg ez a recept, ami a Tepsiben sült almás palacsinta reform változata: cukormentes és szénhidrátban szegényebb. És azt bizonyítandó, hogy minden rosszban van valami jó, ez a változat sokkal szebb köntösben pompázik, mint a nem reform társa.
 
Reform almafelfújt
 
Hozzávalók:
  • 10 dkg teljeskiőrlésű liszt (a Nagyi titka az egyik legjobb)
  • 10 dkg fehér liszt
  • 3 tojás
  • csipet só
  • 2, 5 dl tej
  • 1-2 dl ásványvíz
  • 3 közepes alma
  • 3 ek édesítőpor (Süssina vagy Pötyi)
  • 1 tk fahéj + a felfújt tetejére
  • olaj
 
A sütőt 240 °C-ra előmelegítem. A hozzávalókat az alma kivételével kézi habverővel összekeverem. Hat kis porcelán szuflés tálkát vékonyan kiolajozok, és a tésztát egyenlően elosztom a tálkákban. Az almákat meghámozom, és minden darabot nyolc cikkelybe vágok almaszeletelővel. Egy tálkába négy gerezdet teszek úgy, hogy megfelezem őket - így inkább kockák, mint gerezdek lesznek. Kicsit belenyomom őket a tésztába - de nem nagyon, mert a tészta nőni fog. Meghintem a felfújak tetejét egy kis fahéjjal.
A tálkákat egy tepsibe teszem, és így rakom be a sütőbe. 10-15 perc alatt elkészülnek. Tovább nem hagyom bent, mert akkor túlságosan kiszáradnak.
Ha megsültek, megint megszórom őket egy kis fahéjjal, és már kész is.
 
Az íze sokkal szelídebb, mint az eredetinek - de az összes reform vagy átdolgozott recept ilyen. Idővel viszont az ember megszokja, hogy kevésbé intenzívek az ízek, és már túl soknak érzi a cukrot és a fehér lisztet mindenben, ami túlfinomított. Pont olyan, mint a hús elhagyásánál.
 
 
 

2014. június 29., vasárnap

Ropogós falatkák - nem csak vegáknak

Ez a másik vega fasírt, amit sok "ragadozó" családtag és ismerős is nagy szeretettel eszik és készít. Rendkívül egyszerű, rendkívül bio, és rendkívül egészséges. Vegánoknak is.
 
Ropogós vegán fasírtgolyó
 
Hozzávalók:
  • 1 csésze prézli
  • 1 csésze zabpehely
  • 1 csésze vegyes bioság (búzapehely, rozspehely, stb.)
  • 8 ek zúzott lenmag (ez a "tojás")
  • 1 és 1/4 csésze víz
  • só, bors, pirospaprika, fűszerek
 
A száraz hozzávalókat összekeverem. A fűszereket tetszőlegesen adom hozzá. Én mindig teszek bele pirospaprikát, fokhagymaport, jó sok borsot, és a kedvenc fűszerkeverékemből is szórok bele. Jól megsózom, majd hozzáöntöm  a vizet. Egy kés élével vagy az evőkanál szárával jó darabosra keverem. megkóstolom, hogy elég fűszeres-e (mivel vega és vegán étel, intenzívebb fűszerezést igényel). A masszát jól összegyúrom, és nedves kézzel apró kis golyókat gurítok belőle. Forró olajban szép sötétre sütöm.
 
Hidegen és melegen is nagyon finom.

2014. június 22., vasárnap

Egy kis könnyű estebéd?

Bizony, ez az uzsonnakrém (vagy épp estebédkrém) igen könnyű - mármint az elkészítését illetően. Különben pedig aki nem fél a tejföltől, annak kalóriában sem túl nehéz.
 
Könnyű tojáskrém
 
Hozzávalók:
  • 7 db tojás
  • 2 ek tejföl
  • 1/2 ek mustár
  • curry
  • só, bors
 
A tojásokat keményre főzöm. Meghámozom és villával összetöröm őket. A zúzalékba belekeverem a tejfölt és a mustárt, majd a fűszereket ízlés szerint.
Nem valami bonyolult, de nagyon finom.
 
Friss, felezett-sózott koktélparadicsomot szoktam hozzá enni.

Régi kedvenc Nr.° 2

Na, végre valahára idejutottam a gép elé. Pontosabban vagyok itt eleget, de nem gasztro-céllal. És most hirtelenjében be is jegyzem a Rama pecsenye eredeti változatát - úgy, ahogy régen ettük.
 
Rama-pecsenye I.
 
Hozzávalók:
  • 25 dkg margarin
  • 1 egész fej fokhagyma
  • só, bors, fűszerek

Nos hát, a margarinból lekanyarítok egy 5 dekányit, és egy lábosban felolvasztom. A fokhagymát megpucolom, és a gerezdeket fokhagymanyomón az olvadt margarinba nyomom. Hagyom, hogy kicsit párolódjon-piruljon, de semmiképp se égjen meg. Megsózom, megborsozom, és én mindig teszek bele egy kakukkfüves - rózsaborsos - szárított hagymás - mustármagos fűszerkeveréket (ez különben a Lucullus régi, őrlőfejes sülthús-fűszerkeveréke).
Ha már jó illatos, belevagdosom a maradék margarint, hagyom, hogy az egész megolvadjon, és utána kész is. Hőálló üvegbe öntöm, és amíg meg nem dermed, néha-néha egy kanállal megkeverem, hogy ne üljön le az aljára a fokhagyma.
 
Svéd kenyérkével és friss kovászos uborkával a legjobb.

2014. május 10., szombat

Régi kedvenc

Ez a recept gyerekkorom egyik nyári kedvence volt. És épp, miközben írom ezt a bejegyzést, kiderült, hogy akkor Anya nem is így készítette. Úgyhogy ez egy átirat. A II. számú. Holnap elkészítem az eredetit. De addig is, íme a modern változat. Már csak egy kis kovászos uborka kellene.
 
Rama-pecsenye II.
 
Hozzávalók:
  • 25 dkg margarin
  • 3 fej vöröshagyma
  • 2-3 ek finomszemű zabpehely
  • 1 kis konzerv paradicsompüré
  • fokhagymapor
  • szárított mogyoróhagyma
  • só, bors, pirospaprika
 
A vöröshagymát apróra felkockázom, és 10 dkg margarinon megfonnyasztom, kicsit meg is pirítom. Meghintem jó sok pirospaprikával, majd hozzáadom a zabpelyhet, és együtt pirítom a hagymával tovább. Ha túl száraz lenne, apránként adagolom hozzá a margarint. Megsózom, megborsozom, megszórom egy kis fokhagymaporral és mogyoróhagymával. A maradék margarint is hozzáaadom, hagyom, hogy minden megpuhuljon, majd belekeverem a paradicsompürét. Egyet még forralok rajta, majd kész is.
Ha kicsit hűlt, lezárható üvegcsébe teszem. Friss kenyérre kenve (kovászos uborkával!!) nagyon finom nyári uzsonna.

Svéd ropogtatnivaló

Ez a recept egy svéd teasütemény továbbgondolása. Igazi omlós, ropogós, illatos és csodálatos vajas keksz. Rendkívül finom, így általában tiszavirág életű...
 
Citromfüves svéd keksz
 
Hozzávalók:
  • 5 dkg puha vaj
  • 0,5 dl olaj
  • 1 dl cukor
  • 2, 5 dl finomliszt
  • 0, 5 tk szódabikarbóna
  • 1 kis csokor citromfű
  • 5 dkg dió
  • frissen őrölt vanília
 
A sütőt 150 °C-ra előmelegítem. A liszt kivételével minden hozzávalót beledobálok az aprítóba. Amikor teljesen összekeveredtek a hozzávalók, az illatos zúzalékot egy tálba kanalazom, hozzáaadom a lisztet, és összegyúrom. Egy morzsálódó, homogén, illatos tésztát kapok. 1, 5-2 cm átmérőjű golyókat gyúrok belőle, szilikon sütőlapra ültetem őket, és kb. 20 perc alatt szép aranybarnára sütöm.
 
A golyókat nem kell ellapítgatni, a sütés során szépen lelapulnak és megrepedeznek. A frissen őrölt vanília helyett természetesen mehet bele vaníliás cukor is. Csak azért forszírozom a vaníliaörlőt, mert ez a legújabb szerzeményem, és egy csoda. Nagyobb bevásárlóközpontokban kapható, igen borsos áron, de újratölthető, így mindig friss vaníliával tudok dolgozni.