Két olyan vegetáriánus fasírozott receptem van, amit miden alkalommal öröm és siker elkészíteni. Vegaként nem sokkal bonyolultabb az élet, hiszen a húson kívül minden mást főzök és eszem is. De a feltét egy kényes dolog, mert ahhoz, hogy könnyen elkészíthető legyen, az alapanyagok is könnyen és egyszerűen beszerezhetők legyenek, na és finom is - azért ez így nem egyszerű.
De itt az egyik bizonyíték arra, hogy semmi sem lehetetlen.
Íme:
Vegaburger
Hozzávalók:
- 20 dkg előző napi kenyér (legjobb a barna)
- 2 tojás
- 15 dkg lecsöpögtetett túró
- fél konzerv kukorica lecsöpögtetve
- 6 ek zabpehely
- só, bors, szerecsendió, pirospaprika
- olaj a sütéshez
A kenyeret felkockázom, a tojást felverem a sóval, borssal, szerecsendióval és a pirospaprikával. A kenyérre öntöm, majd belegyúrom a túrót, végül hozzáadom a kukoricát. Ha túl lágy, mehet hozzá a zabpehelyből (én mindig teszek bele kb. 3 evőkanálnyit).
A masszából pogácsákat formázok, és beleforgatom egy kevés zabpehelybe, hogy szépen befedje. Az olajat felforrósítom, és szép pirosra sütöm a pogácsákat.
Az olaj hőmérsékletére nagyon figyelek, mert a túró és a kukorica miatt könnyen vizesedik a fasírozott, és az olaj nagyon fröcsögni fog, ha túl forró.
Nórikám ez nagyon jól hangzik.....megcsinálom.Örülök,hogy belekezdtél a blogolásba:Nagyon csini az oldalad!Puszi
VálaszTörlésDrága Jucc,
VálaszTörlésKöszönöm! Remélem nektek is ízlik majd. :)
Elkészült,csak azzal a különbséggel,hogy főtt hajdinakását is kevertem bele és emiatt egyel több tojást.Nagyon finom,máskor is elkészítem:)
VálaszTörlés